Márki-Zay: Ha Karácsonyt nem tudom meggyőzni, akkor majd én visszalépek
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje szerint kutatási adatokat mérlegelnek, és majd azok alapján hozhatnak döntést, ki lépjen vissza.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje szerint kutatási adatokat mérlegelnek, és majd azok alapján hozhatnak döntést, ki lépjen vissza.
A szavazóknak azonban nem kell ismét regisztrálniuk.
Nem sikerült Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek keresztülnyomnia az ellenzéki választási bizottságon a javaslatot, hogy tandemben induljanak.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint a választók akaratától nem félni kell, hanem elfogadni.
Komoly belső feszültséget okozott a pártok között Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter javaslata, hogy a második fordulóban ketten, szövetségesként szerepeljenek a szavazólapon, de felháborodott ezen Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke is. Azt mondta, nem lehet "tandemben" indulni, a szabályokat átírni, és a választókat ezzel megcsúfolni.
„Sajnos, nem sikerült demonstrálnom a kormányzóképességet” – írta a Momentum elnöke.
Egyre inkább úgy tűnik, meg kell dolgoznia a Fidesznek a kormánytöbbség megtartásáért. Megnéztük, melyek a számára biztosra vehető körzetek, és hol fordíthat az ellenzék. Pár simának tűnő menet mellett nagyon kemény csatákra kell készülni.
A DK miniszterelnök-jelöltje visszafogottabb hangnemet várna el ellenfeleitől, szövetségüket pedig „zavarosnak” érzi.
Egyelőre azonban csak Márki-Zay Péterrel tárgyalt, Dobrev Klárával nem.
Jövőre közös kormányt hoznának létre, szerintük teljesen mindegy, hogy ki lesz a miniszterelnök és ki a helyettese.
Farkas Péter Barnabás ugyan kikapott Ózdon, botrányának azonban úgy fest, még koránt sincs vége.
„Ne azért szavazzatok valakire, mert én azt mondom, hanem azért, mert őt tartjátok a legjobb, legfelkészültebb, legalázatosabb jelöltnek” – írta a pártelnök.
Megállapodtak a pártelnökök. Az állampolgárok hét napon át voksolhatnak.
Márki-Zay Péter pedig az önkormányzat jogainak visszaállítását, az alkotmányossághoz való visszatérést kapná feladatul. Karácsony közölte, nem lép vissza, mert szerinte csak ő tudja leváltani Orbán Viktort.
A Momentum elnöke szerint hiába nyerte meg az előválasztást a DK jelöltje, mégis a legesélytelenebb miniszterelnök-jelölt lenne.
Sok gondja van a pénteki bejelentéssel Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció alelnökének és kampányfőnökének.
És ez el is mondta a Facebookon.
Akadnak jelölt-jelöltjei a kormánypártnak a békési és csongrádi választókerületekben, de még nem dőlt el, elég jók-e. Egy kivétel van: Lázár János a Csongrád 4-es körzetben biztos induló, és először állhat majd szemtől-szembe az ellenzék egyik erős emberével, Márki-Zay Péterrel.
"Ha azért fognak össze ketten, hogy ne a harmadik nyerjen, azzal nem tesznek mást, mint sebeket ejtenek" - írta ki a Facebook-oldalára a Jobbik elnöke.